A pénzvarázsló
Pénzügyi Coach
Yoda mester szavaival élve: „Tedd vagy ne tedd, de ne próbáld” Ennek szellemében végzem munkámat, hogy ügyfeleim számára a legmagasabb színvonalat biztosítsam.
Szia, Ádám vagyok, és ez itt az én történetem:
A diplomamunkám kapcsán merült fel, hogy az emberek pénzügyi tudatossága ma magyarországon nagyon alacsony. Mivel apukám vállalkozó ezért és is az ő nyomdokaiba lépve el akartam kezdeni pénzügyi „tanácsadóként” dolgozni. Ami viszont szembejött, hogy rengeteg magát pénzügyi tanácsadónak nevező egyén van magyarországon, de valójában csak ügynökökről van szó akik terméket árulnak és több kárt okoznak az embereknek mint jót. Ezekkel szemben én egy olyan színvonalú pénzügyi coach (edző) akartam lenni aki az ügyfelei céljaiért küzd nem a jutalékáért.
Azóta lelkesen segítek már több mint 200 embernek országszerte a pénzügyi problémáik megoldásában és céljaik megvalósításában. Tudásom lassan eléri az 5 évet amit munkám és egyetemi tanulmányaim során szereztem. Közgazdaságtant tanultam Pécsen és Németországban, a Podsdami egyetemen. Ezeknél is fontosabb, hogy folyamatosan fejlesztem magam és naprakész információkkal tárazom fel magam.
Amit még érdemes rólam tudni, hogy már fiatal korom óta hódolok a különböző harcművészeteknek, és mindenfajta hadászati dolognak, innen vettem a fegyelmemet amit munka közben tökéletesítettem ki. De 2 nagy szenvedélyem a párom akinek meg szeretnék adni mindent, és a játékok, legyen szó társasról vagy videójátékról.
Zsigmond Ádám
Miért pont coaching ?
Manapság a pénzügyi tanácsadás Magyarországon jelentős átalakuláson megy keresztül. Sajnos, a régi rendszer maradványai még mindig jelen vannak a szakmában, például a hideghívások, nyomulós értékesítési technikák és különböző értékesítési dogmák formájában. Ugyanakkor nem látom, hogy ezek a módszerek hosszú távon fenntarthatók lennének, mivel nem kínálnak valódi megoldást az ügyfelek problémáira.
Az én megközelítésem a hosszú távú megoldásokra épít, amelyeket a tanításban és a támogatásban látok. Ennek három fő alappillére a következő: tanítás, őszinteség és szakmaiság. Ezen értékek mentén dolgozom, hogy valódi értéket és tartós megoldásokat nyújtsak mint egy „eddző” aki felkészít minket és segít az úton a célig.
Tanítás
Meggyőződésem, hogy mindenki képes elérni az anyagi függetlenséget hosszú távon, de ehhez elengedhetetlen a megfelelő tudás, amely sajnos Magyarországon nincs kellően oktatva. Célom, hogy biztos alapot nyújtsak azok számára, akik szeretnék fejleszteni pénzügyi készségeiket, ezáltal stabilabb és biztonságosabb jövőt építhessenek maguknak. Ebben beletartozik példáúl a pénzügyi termékek ismerete ami elengedhetetlen egy döntés meghozásánál.
Őszinteség
A probléma amit látok, hogy a pénzügyi tanácsadásban sokszor az idő és a rendelkezésre bocsátott információ korlátai irányítják a döntési folyamatokat. Még az emberek különböző tempóban haladnak, és idő kell nekik, hogy megalapozott döntéseket hozzanak, igenis értékelik az őszinte és nyomásmentes tájékoztatást. Ezért is hiszem úgy, hogy csak az őszinte kommunikáció teszi lehetővé a megalapozott és tájékozott döntéshozatalt.
Szakmaiság
Magyarországon sajnos a pénzügyi tanácsadás területén a szakmaiság gyakran hiányzik. Sok tanácsadó úgy ad javaslatokat, hogy nincs megfelelő tapasztalata, és inkább a szerencsére hagyatkozik. Ahogy egy általam nagyra tartott ember mondta: „A pénzügyeket nem elhinni kell, hanem megérteni és biztonságos stratégiát kialakítani.” Én már két éve építem a szakmai tapasztalatomat, és csapatom összesített, közel 100 éves tudására támaszkodom. Ez a csapatszintű szakértelem olyan lehetőségekhez és információkhoz juttat hozzá, amit egyedül nem érhetnék el.
Könyv Ajánló
Legyen szó önfejlesztésről vagy üzleti célokról, az alábbi könyveket bátran ajánlom, mivel számomra is értékes segítséget jelentettek.
Önfejlesztés
12 szabály az élethez
Ez a könyv egy olyan mélyreható utazásra vitt, amely során újraértelmeztem a „lét” fogalmát az alapoktól kezdve. Bár nem minden pontján értek vele egyet, mégis kivételes remekműnek tartom.
Vállalkozás Építés
Az Önjáró Vállalkozás
Ez egy alap könyv annak aki saját vállalkozás indításában vagy építésben gondolkozik.
Alapvető üzleti ismeretek
Gondolkodj és gazdagodj!
Napoleon Hill könyveit nagyon sok ember ismeri, és a ez a könyve mára már alapmű. Alapvető válallkozási gondolkodásmódot tanít és eszközöket ad az olvasói kezébe.
Kontakt
Telefonszám:
+36202206369
hello@zsigmondadam.hu
Address
Pécs, Rákóczi út 17, 7621